„Az élet már számtalanszor beigazolta: nem lehet gúzsba kötni”

„Minőségi időt szeretnénk tölteni egymással, rácsodálkozni minden bogárra, fűre, falevélre. A tenger morajlására, a naplementékre, a friss zöldségekre és gyümölcsökre, az emberek jóságára, más kultúrákra, és egyáltalán, nézni és megélni, ahogy a gyermekünk cseperedik” – ha csak ezt az két mondatot olvastuk volna dr. Szabó Orsolyától, akkor is rögtön megkedveltük volna. De az igazság az, hogy hosszú ideje követjük a blogját, és rengeteg olyan mondatot fogalmazott meg, amiért biztosak voltunk benne, hogy az „Élj szabad szájjal” interjúsorozatunk egyik szereplője ő lesz. Ráadásul nemrég néhány doboz Majomkenyér egy igazán különleges útra is elkísérte Közép-Amerikába – 750 ember közül választották be a szerencsés (és tehetséges) 12-be, akik 3 hétig utazgathattak a térségben. Eredetileg jogásznak tanult, aztán cukrász lett, ma pedig kommunikációs szakember és mindezzel együtt digitális nomád, anyuka, blogger – igazi szabad szellem, olyan ember, akinek a lábnyomát követve bátrabban lépünk a saját utunkra.

Új-Zélanddal kezdődött, ahol rengeteg féle önkéntes munkát végeztél, és – ahogy az ilyeneknél lenni szokott – erősen a komfortzónádon kívül éltél, amiért persze cserébe az ember olyan élményeket és tapasztalatokat kap, amire gondolni sem mert előtte. Így 5 évvel később mi az, ami elsőként beugrik abból az új-zélandi évből? Ami kitart ma is?

Az emberek és a táj. Ilyen szép helyeken sosem jártam előtte – és azóta sem -, pedig azóta is rendszeresen utazgatok Ázsiától Közép-Amerikáig. Az emberek kedvessége, hozzáállása, természetszeretete viszont példátlan. Nagyon hiányoznak nekem az ottani barátok.

2015-ben azt írtad a Hortobágyi Rántott Vombat névre keresztelt blogodon, hogy nehéz megérkezni, hazajönni, itthon lenni. Ma milyen hazajönni? Lett valami rutinja a megérkezéseknek?

Egy-egy hosszabb út után még el tud kapni a „post travel depression”, de ma már sok minden van, ami boldoggá teszi a hazatérést: itt van a kisfiam, a családom és a munkám egy része is – bár azt többnyire helyfüggetlen végzem.

Helyfüggetlen család – vagyis azok a családok, akik megérzésekből és vágyakból kinőtt terveket beteljesítve élnek hosszabb-rövidebb ideig, egy helyen.  Sok bejegyzésben írsz arról, hogy nektek kedves ez az életmód, élvezed, és azt is meg tudod fogalmazni miért. De közben időről-időre szembesülsz vele, hogy a környezet – család, barátok, ismerősök – megítélnek emiatt, nem értik, miért nem a „normális” életet élitek –miközben ők se feltétlenül boldogok a „normálisban”. Ma hol a középpont neked, mi a válaszod azoknak, akik kételkednek abban, hogy így is lehet csinálni?

A családomnak jelenleg az 1/3-a helyfüggetlen, egészen pontosan én, de dolgozunk azon, hogy mindannyian minél kevésbé legyünk kötöttek. A kisfiam jelenleg bölcsődés, ez nyilván nem kötelező, tehát ha menni szeretnénk, nem Ő lesz az akadály. Nyilván, ha nagyobb lesz, akkor nála is kérdésként fog felmerülni, hogy egy átlagos oktatási rendszerbe kerül majd be, vagy esetleg az ún. „home schooling” módszerrel fogjuk tanítani – bár utóbbit a saját korlátaim miatt erősen kétlem.

Időközben beláttam, hogy a gyereknevelésben, és úgy az életben általában, képtelenség mindenkinek megfelelni. A környezetem lassan megszokja, hogy mi „máshogy” gondolkodunk, mint a nagy átlag. Ez van, akinek nem tetszik, és van, akinek viszont példaértékű. Én igyekszem azt az utat választani, ami nekem és a családomnak jó, és nem azt, amit mások elvárnak tőlünk.

A digitális nomád egy vállalható átmenet a klasszikus hétköznapok és a szabad, utazásokból épülő életforma között?

A digitális nomádság lényege, hogy egy laptoppal és internettel bárhonnan dolgozhatunk, így nem vagyunk helyhez kötve. Vannak, akik ezzel évekig, évtizedekig úton vannak, campervan-ben élnek, vagy országról országra járnak. És persze vannak olyanok is, akiknek van egy fix bázisuk, mint például nekem Budapest, de amikor csak tehetik, utazgatnak.

Digitális nomádként egészen pontosan mivel foglalkozol?

Jelenleg egy saját kommunikációs tanácsadó vállalkozásom van, aminek három fő lába van: szövegírás, social media menedzsment és kommunikációs stratégia alkotás. Emellett pedig rengeteg izgalmas szabadúszó projektben veszek részt, előadásokat és workshopokat tartok és elindítottam egy olyan csoportot is, amelyben kifejezetten digitális nomádkodásra, vállalkozásra vágyóknak nyújtok segítséget.
(Az Instagramon képekben is követhetiek Orsi életét, munkáját.)

Időközben a szóló utazóból digitális nomád anyuka lettél. Mi a rutin, ha babával utazol és mi a praktika, ha pont nem vele, és a hiányával kell megküzdened?

Amikor Zsigmond még kisebb volt, sokat utaztunk vele, mert nagyon könnyű volt babával utazni. Zsigi már 8 hetesen járt Csehországban, Ausztriában, 7 hónaposan egészen az Azori-szigetekig eljutottunk vele, de laktunk egy hónapig Hollandiában is. Az utolsó közös külföldi utunk egy éve volt Svájcba, azóta viszont annyira eleven és mozgásigényes, hogy most várunk még egy kicsit az újabb nagy kalandig.

Bár szeretném magam gyerekes utazónak feltüntetni, most ezt nem erőltetem. Ismerem annyira a kisfiam és magam is, hogy ebben a korban ez most nem lenne üdülés és jó élmény senkinek sem. Kivárom, hogy ismét olyan korba lépjen, amikor kellően kooperatív ahhoz, hogy közösen utazzunk. Nyárra azért már szeretnénk egy újabb tengerparti közös kirándulást, remélem, összejön!

Addig pedig én megyek kisebb-nagyobb utakra, vagy ha vele vagyunk, akkor valami közelebbi úticélt választunk és hosszabb időre indulunk el, hogy legyen ideje megszokni és megszeretni az új helyet. Egy ekkora gyereknél abszolút a „slow travel” híve vagyok, de persze ez is habitusra válogatja.

Évek óta vezetsz hálanaplót. Lehet tudni, hogy a tavalyi évben miből állt a lista?

A tavalyi évem nagyon különleges volt mind magánéletileg, mind szakmailag: beindult a vállalkozásom és úgy érzem, komoly fejlődést tudtam felmutatni. De ami ennél is fontosabb, hogy imádom a munkám! Mindannyian egészségesek vagyunk, ami ugyan közhelynek tűnik, de az egyik legfontosabb szempont az életünkben. És nem volt hiány utazásból sem: a semmiből jött a lehetőség, hogy elutazzak egy 3 hetes szponzorált útra Közép-Amerikába!

A Selina-projekt még kívülről is állati izgalmasnak tűnik. Amikor jelentkeztél mire számítottál? És mit kaptál ahhoz képest? (Orsit 750, a világ minden tájáról jelentkező digitális nomdából válogatták be abba a 12-be, akik 3 héten keresztül utazgathattak Közép-Amerikában. A blogján több bejegyzésben is beszámol az útról, itt érdemes kezdeni.)

Annyira gyorsan történt minden, hogy mire észbe kaptam, már a repülőn ültem. Nekem alig három hetem volt a pályázat beadásától az indulásig, így inkább az elutazásom feltételeinek megteremtésén volt a hangsúly. Ebbe a technikai kütyük beszerzésétől, a szponzorok begyűjtésén keresztül a kisfiam megfelelő lelkivilágának bebiztosításán át minden beletartozott.

Régóta vágytam ebbe a térségbe, így utazóbloggerként nagyon sok szép helyszínt reméltem és egy szuper izgalmas, inspiráló közeget, melyet végül a 12 digitális nomád társam biztosított. Mindent megkaptam ettől az úttól, amire vágytam és még annál is többet!

Glutén- és tejmentes diétával élsz. Ez általában komoly tervezést igényel, főleg utazáskor: kikeresel előre éttermeket, boltokat, vagy mindig magadnak főzöl?

Egészségügyi okból álltam át immáron 4. éve egy glutén-, szója-, cukor- és állati eredetű összetevőktől mentes diétára. Eleinte 99 százalékosan betartottam, bár semmilyen ételallergiám, vagy intoleranciám nincs, de preventív céllal nagyon komolyan vettem. Ez alól az utazások tesznek némi kivételt. Itthon ugyanis minden nap főzök magamra és a családomra, a konyhámban csak olyan alternatív alapanyagok vannak, amiből én eszem: így a család is ezt a diétát követi a vacsorák alkalmával és a hétvégéken.

Ha utazom, akkor szinte mindig apartmanban szállunk meg, hogy tudjak főzni, illetve előre begyűjtök gluténmentes és vegán éttermeket, felmérem a boltok kínálatát (kijegyzetelem az adott nyelven a főbb összetevőket) és mindig viszek magammal egy csomag gluténmentes kenyeret, esetleg növényi tejet is – vész esetére.

És persze amikor csak tudok, viszek magammal Majomkenyér nasikat is! A panamai utamon is életmentők voltak, mert banánchips mellett ez volt az, amihez mindig nyúlhattam, ha valami finomra vágytam. Annyi volt csak a gond, hogy dugdosnom kellett a többiek elől, mert mindenki ezt akarta enni!

Viszont elengedtem azt a görcsöt, hogy ha ezt nem tudom tartani, akkor összeomlik a világ én pedig hamarabb meghalok, mert megettem egy helyi péksütit, vagy egy levest, amiben volt némi liszt. Mint említettem, nem vagyok allergiás, és nekem a stressz többet árt, mint ha megszegem időnként a diétámat, így az utazások alatt igyekszem ezen nem izgulni. A hétköznapokban úgyis odafigyelek magamra!

Mit jelent számodra a szabadság?

A lételemem, a mozgatórugóm, a lelki egyensúlyom elengedhetetlen feltétele. Ikrek jegyű vagyok és nálam ez kiemelten hangsúlyos. Ha nem lehetek mozgásban, ha nem utazhatok, alkothatok, gondolkodhatok, vagy élhetem meg az érzéseimet szabadon, akkor egyszerűen sorvadni kezdek.  Az élet már számtalanszor beigazolta: nem lehet gúzsba kötni, sem magánéletileg, sem szakmailag, mert megbosszulja magát.

Milyen terveitek vannak? Sokszor írod, hogy szereted, ha a dolgok tervezhetőek, kontrollálhatóak – milyen hosszú távra tervezel, és mennyire konkrétan?

Most nagyon szépen beállt az életünk: Zsigmond bölcsődés, én felépítettem magamnak egy olyan életstílust, ami biztosítja a szükséges szabadságot és mozgást, a munkám kihívásokkal és élményekkel teli, így most minden jó. Szeretném ezt az állapotot minél tovább fenntartani azzal, hogy idővel jó lenne majd kétlaki életet kiépíteni és egy tengerparti városkában is otthonra lelni. Nem gondolok nagy távra és hosszú időkre, mert már nem ennek van itt az ideje, de néhány hét vagy hónap az évben remek lenne.

Remélem, hogy hamarosan nyithatok a külföldi piac felé is és jön egy olyan vállalkozási lehetőség, amivel ezt is elérjük. Ennél konkrétabban egyelőre nem tervezek, jelenleg nagyon élvezem az ITT és MOST-ot!